A sikerhez vezető rögös út

Az első három napban sorozatos sikertelen próbálkozások után még az is felvetődött, hogy 4en nem egy helyre megyünk lakni, hanem kétfelé muszáj osztódnunk. Ez is közrejátszott abban, hogy Andi és Peti rábukkant álmaink „referencia nélküli” lakására. Mivel ez a közvetítő nem kért semmilyen referenciát. Illetve elég volt neki a hosteles francia, recepciós srácnak az aláírása. És a szavunk, hogy fizetni fogunk. Végül kivettünk két garzont havi 920 euróért lakásonként, azaz kb. 230 000 Ft-ért/lakás. Teljesen felújított, új bútorokkal, és háztartási gépekkel. A rezsit is tartalmazta az ár, ahogy a síkképernyős TV-t 18 csatornával… Ja és ami a legjobb, hogy Andi és Nóri munkahelye gyalog 10-15 perc, szóval nekik nem kell költeniük a közlekedésre. Mondjuk így, hogy itteni viszonylatban belvárosi (!) a kéró, és közepes árfekvésű. Persze otthon ez a kéró kb. 60 ezerbe kerülne. Sajnos ez van, ez a legnagyobb kiadás idekint.

Amúgy azt hallottuk, hogy egy nem jó környékre költöztünk. Egy munkatársa például Panni (itteni segítőink egyike) lelkére kötötte, hogy oda csak taxival menjen. Vannak fura arcok, de amúgy egy Hatvan utca pár évvel ezelőtt, vagy Nagysándortelep, Józsefváros hangulatnál nem rosszabb. Értsd sok az új ház, de a lepukkant embereknek is jó házuk van meg van egy-két bedeszkázott épület. Nórival mi a földszinten lakunk, Andi és Peti az első emeleten. A mi szomszédunk egy ritka igénytelen valaki. Aki meglátogat majd minket, az meglátja, mert leírni lehetetlen. Azért megpróbálom pár szóban. A bejáratához szintén az utcáról közvetlenül le lehet menni. Ahogy lemegyünk a lépcsőn szembetűnő a ház építőinek az a minden elismerést megérdemlő újítása, hogy a szomszédunknál végződik egy cső, amin lejön a ház másik két lakójának mosogatójából az anyag… Van ott a cső végződésénél egy csatorna lefolyó. Na ezt a múlt héten fedeztük fel, hogy van, mert addig be volt dugulva, és csak annyi látszott, hogy a zsíros szutyok végigfolyik a srác kérója előtti betonon. (Szerencsére felé lejt a terület :) Szuper látvány. Ja és szereti a szemetet nem összegyűjteni, egy egész kis halom van a bejáratánál. Na mondjuk még most mielőttünk is van szatyrokba rakva, mert nem tudjuk hol vannak a ház közös kukái. Bár van egy olyan lehetőség is, hogy vesz az ember egy nagy fekete zsákot, meg rá egy cédulát, aztán kiteszi az utcára és elszállítják. Lehet ez lesz végül.

Visszatérve a melós témára. Nem sokkal később kaptunk mi is Petivel munkát, ami szintén közel van a szálláshoz. Kicsit több mint 15 percre gyalog. Mivel a belváros is ugyanennyire van, így azt kell mondanom, hogy ennél jobbat nem tudtunk volna itt találni. Mindenkinek közel van a melóhely, és nem kell fizetni kb. 20 000 Ft-ot (!)a havi bérletért. Bécsben egy szemeszter jegy (5 hónapos) volt 32 000 Ft. Bécs ehhez képest egy olcsó város. Állítólag –itteni magyar jótevőink szerint - jobb nem átszámolni a dolgokat. Ami engem illet, ez még nagyon nem megy.

A csajok az O’Briens nevű take-away-ben dolgoznak. Közel az üzleti negyedhez, vagy inkább benne. Tomi is pont ott dolgozott, és ami a nagy szerencse, hogy a tulajdonos (Andy) nagyon szerette. Így elég volt beajánlania Nórit és Andit, már ideérkezésünket követő 4. nap interjún voltak. Mindkettőjüket felvette. Pont 3 lányt keresett az étterembe. Óriási szerencsénk volt!!! Sőt ami még ennél is durvább: két héttel ezután, azaz ezen a héten kiderült, hogy tulajdonosváltás lesz annál az O’Briensnél. Andy eladta, de abba nem ment bele, hogy az új tulaj hozza a saját személyzetét!!! Ezt az embert aranyba kell önteni. A munkájuk egyébként szendvicskészítés, kiszolgálás, takarítás, mosogatás. Szóval legalább Peivel fellélegezhettünk, hogy már nem kell aggódnunk a lányok miatt. Meg aztán lesz aki fizeti a Guinesst-t a kocsmában. J

Szóval mi is elkezdtünk nézelődni. Bár inkább első szám első személyben írnám. Peti ugyanis nem nagyon erőltette a dolgot. Eleinte én nagyon bíztam abban, hogy beadom az utcáról érkezve az önéletrajzomat valahová, és majd visszahívak. Úgy általánosságba még mindenképp megkell említeni, hogy nagyon jól döntöttünk, amikor a szeptembert választottuk.Tényleg ilyenkor van nagy mozgás a munkaerőpiacon. A sok nyári idénymunkás, diák stb. hazamegy és sok helyen kint van a staff required (tehát hogy felvesznek embert). Tényleg bármerre mentünk rakás helyre ki volt téve. Nekiálltunk kamu önéletrajzot gyártani. Nekem a végére 5 volt, mert kellett egy bolt eladós, egy kávézós-kocsmás, egy gyorskajáldás, egy targoncás, meg egy normális (ez csak az igazságot tartalmazta). Nóri és Andi csak egy ilyen kamut gyártottak és a legelső interjún be is jött nekik. Előtte szerencsére betanulták. Mert Andy kikérdezte tőlük, meg utána le kellett írniuk egy lapra emlékezetből.

Node visszatérve a próbálkozásaimra. Carlos a munkahelyén kinyomtatta az önéletrajzokat, a lányok 1 órán belül már haszát is vették. Aztán én is beadtam 3 helyre. Az elsőnél ahogy átadtam egyből megkérdezték, hogy lengyel vagyok-e? Nos ők vannak itt a legtöbben. Ha már szóba jöttek, akkor leírom, hogy csak a belvárosban van 2 lengyel fodrászat, 1 balti kocsma, 6 lengyel bolt. A harmadik helyen, ahová beadtam (kávézó) barstaffot (pultos) és deli staff-ot (kajás) kerestek. Amikor beadtam megkérdezte a csaj, hogy tudok-e kávét főzni géppel. Hát gondoltam hogyne! „Azt hiszem tudok.” – mondtam neki, meg ha megtanítasz rá, akkor biztos fogo tudni, gondoltam hozzá. No mondta, hogy jöjjek vissza másnap 14 órára betanításra. Ez eléggé feldobott, de mint kiderült nem volt olyan sima. Sajnos másnap a főnök már semmilyen betanításról nem beszélt, hanem ahogy beléptem megkért, hogy csináljak neki egy cappucinot. Bár előző nap (Tomi révén) továbbképeztettem magam kávé fajtákból, mégis esélytelen volt. Abban a pillanatban csak két választásom volt, vagy bevallom, hogy soha életemben nem főztem, vagy megpróbálom, és levágja rögtön mi az ábra. Mivel nem láttam értelmét a további színjátéknak, így az igazság mellett döntöttem.

Még beadtam kb. 10 helyre az önéletrajzot, de sehonnan nem hívtak fel. Persze mind a 10 hely a bevárosban volt, így bizos ott sokan adják be. 10 hely pedig nem olyan nagy esély. Lehetett volna 50-et is találni. Aztán végül itt is bizonyosodott az, ami otthon is igaz. A legtöbb munkahelyhez itt is csak kapcsolatokra van szükség. Szedlák Balázstól kérdezte meg Peti eközben, hogy nincsen-e szükség 2 emberre ahol ő dolgozik. Egy Londis nevű kiskerekedelmi, kb. Héliker nagyságú bolt. Van benne juice bar, csavaros fagyi gép, szerencsejáték automata, kávéautomata (ez amolyan gombnyomogatós, nem bonyolultJ ), lehet számlát befizetni (posta), deli pult hideg-meleg kajákkal (gyorsétterem), kevés zöldség-gyümölcs és persze az élelmiszerek. Elég összetett üzlet is helyen. A főnök, egy Chen nevű kínai behívott minket. Megnézte az önéletrajzainkat (ebbe már kevesebb kamu volt, részemről 4 gyakorlati helyből csak 1, igaz az az egy volt csak bolti jellegű). Aztán el kellett mennünk egy 2 órás „training”-re. Igazából semmit nem akart tanítani nekünk, csak azt akarta látni, hogy tudunk-e dolgozni. Megfeleltünk, úgyhogy azóta ott vagyunk. Én a kajálda részen kezdtem, aztán áttettek a juice bar+fagyi+kávégép részre. Peti árufeltöltő, pénztáros. Nagyjából egybemosódnak itt a pozíciók. Mindenkinek kell mindent csinálni. Tegnap este már én is kasszáztam egy kicsit. Íy este 21 óra magasságában érkeznek a bolthoz a „pizsamások”. Kár is idézőjelbe tenni. Itt olyan kicsikről és nagyokról van szó, akik pizsamába jönnek venni mondjuk gumicukrot, fagyit (odakint olyan 5 celsius fok) vagy chipset. A kedvencem az a 10éves forma lány, aki a faterjával jött be. Rózsaszín pizsama, kicsit nagy volt rá, így leért a földig. Az alja olyan koszos volt, mivel a földet érte, hogy feketéllett!! Gratulálok, ha abban bemászik az ágyba!